A harmincas évek első felében a szovjet hadvezetés a világon elsőként ismerte fel az ejtőernyő harcászati jelentőségét. 1935-ben a Kijev mellett - külföldi katonai megfigyelők jelenlétében - végrehajtott komplex hadgyakorlaton európai és amerikai főtisztek döbbenten figyelték, amint Sztálin kézmozdulatára a fejük fölött dübörgő szállítógépekből 1.200 katona ugrik ki, s másodperceken belül fehér selyemgubók borították be az ukrán eget...

    A Vörös Hadsereg politikai okokból történt lefejezése ellenére 1939-ben már három bevethető ejtőernyős dandár állt a szovjet hadvezetés rendelkezésére. Az éles megmérettetés sem váratott sokáig magára: ugyanezen év novemberében a finnországi hadjárat során az emberiség történelmének első tömeges katonai ejtőernyős-bevetése megtörténik. Az akció nem járt egetrengető sikerrel, s talán ennek is tulajdonítható, hogy a nemsokára világháborúvá terebélyesedő Nagy Honvédő Háborúnak aposztrofált kataklizmában szovjet részről az ejtőernyős deszant-csapatokat szinte kizárólag gyalogságként (igaz, elit egységekhez méltó feladatokkal megbízva) küldték harcba. Ez nem akadályozta meg a szovjeteket (és későbbi szövetségeseiket) abban, hogy közös kiképzéseken gyakorolják a deszant-harcászat elemeit. (A franciák már 1936-ban küldtek egy nyolc tisztből álló csoportot a Szovjetunióba, akik később a francia katonai ejtőernyőzés úttörői és első instruktorai lettek).

Az ötvenes évek - a Vörös Hadsereg megváltozott, a Nyugattal szembeni offenzív szembenállást valló katonai doktrínájával együtt - meghozták a katonai ejtőernyőzés reneszánszát. A deszant-alakulatok lassacskán a Munkács és Vlagyivosztok közötti, pindurkának nem mondható földdarabon is kivívták maguknak a "hadsereg krémje" jelzőt.

Az igazi, komoly vizsgára azonban várni kellett, mígnem elérkezett 1968, s vele a prágai tavasz, majd az azt követő nyár:  augusztus 20-ról 21-re virradólag a 103. Légiszállítású Gárdahadosztály válogatott emberei, a katonai hírszerzés, a GRU kommandóival karöltve röpke 13 perc alatt elfoglalják a csehszlovák főváros repülőterét, majd az ejtőernyősök ASU-85-ös önjáró lövegei meg sem állnak a prágai Pártközpont előtti térig... Ez még úgy is szép teljesítmény, hogy Svejk óta tudjuk: a csehek nem hadműveleti területen adták a legtöbbet a világnak.

1970-ben hadrendbe állítják a BMD-ket, ezeket a könnyű páncélozott járműveket, amelyeket  mintha  az  ejtőernyősöknek  találtak volna ki. Ezeknek az afrikai klímára átalakított változataival sikerül 1977-ben az etiópiai vendégszereplésen lévő  VDV-alakulatoknak (Vozdusno Desszantnije Vojszka), azaz Légiszállítású Deszant-csapatok) Afrika szarvából egészen az ogadeni sivatagig visszavonulásra kényszeríteniük a szomáliai csapatokat. (Hozzá kell tenni: bizonyos Fidel Castro nevű kubai úriember lelkes kis csapatával szoros együttműködésben).

 Két évvel később Afganisztán. Ezúttal a 105. Légiszállítású Gárdahadosztálynak adatik meg a lehetőség kipróbálni, milyenek is a valódi utcai harcok: Kabul minden épületéért meg kell küzdeniük, s ha hinni lehet a túlélőknek: a srácok nem kényeztették el a velük szembenálló fegyvereseket.

 A nyolcvanas évek végén, illetve a kilencvenes évek elején a szovjet deszantosok nyolc hadosztályt alkottak. Közülük az egyik (a Rjazanyban állomásozó) kiképzési célokat szolgált. Egy hadosztály 800 hivatásosból és mintegy 7.500 fő sorállományúból állt. Hadosztályonként 128 BMD-vel, továbbá 45 darab önjáró löveggel (ASU-57 és ASU-87 típusúakkal) rendelkeztek. A deszant-hadosztályok a mindenkori szovjet vezetés azonnal mozgósítható "házi tartalékát" jelentették.

Nem véletlen, hogy a Csecsenföldön kirobbant polgárháborúban is megjelentek az immáron az orosz kétfejű sast és trikolórt a karjelvényükön viselő ejtőernyősök, mint a moszkvai hadvezetés "ultima ratio"-ja. Kérdés volt, hogy az afganisztáni tapasztalatok kamatoztathatóak-e Groznij környékén. Azóta tudjuk, hogy nem éppen.

A deszantosokat (nemcsak az oroszoknál) mindig is két fő cél elérésére képezték ki: az egyik az első vonalbéli  klasszikus harc, melyet a fő szárazföldi erők megérkezéséig kell vívni. A másik a kommandó-típusú, melyre az ellenséges vonalak mögött kerül sor, s mely magába foglalja a szabotázst és az ellenséges tisztek és főtisztek célirányos megsemmisítését.

The title of the song: "ВДВ - с неба привет"

The first verse:

Крутые парни по всей стране,
Кто связан дружбой с ВДВ.
Такое братство - надёжный щит
Никто Россию не победит!

The refrain:

ВДВ - с неба привет.
Ультрамариновый набок берет,
Тельник с волной и море погон,
С небом навеки десант обручён.

ВДВ, сколько побед!
Из парашютов белый букет.
Радугой мирной парят купола.
Слава десанту!
Честь и хвала!