A társadalmi problémák biztonságpolitikai szintre emelése nem meglepő a 21. században. A világ konfliktusaiban áldozatul esett emberek 90%-a nem az államok közötti ellenségeskedésnek az eredménye. Az államokon kívüli „anarchia", a nemzetközi rendszer átalakulásával párhuzamosan fokozatosan átkerül az államok világából az államokon belülre. A helyzet különösen kényes, és megoldást követel, mert a jelenlegi nemzetközi jogi szabályozás, és eleve a kiépült biztonsági felépítmény - élén az ENSZ-el és a NATO-val - nem igazán képes választ adni ezekre a kihívásokra.
A hidegháború alatt az egyes államok belső problémái, az etnikai ellentétek sok helyen nem kerülhettek előtérbe, a világpolitikai helyzet egyben tartotta a sok nemzetiségből álló államokat is. Különösen igaz volt ez a Szovjetunió vezette keleti tömbre, ahol elnyomták a különböző etnikai különbségeket, nem engedtek teret a nacionalizmusnak. Ez természetesen igen súlyos következményekkel járt, amely például az igen véres jugoszláv háborúban, vagy a kaukázusi helyzet kialakulásában öltött testet. A hidegháború vége után megerősödtek a szecesszionista mozgalmak, ami arra hívta fel a figyelmet, hogy sok ország megosztott társadalmában ott rejlik a konfliktus lehetősége.
A Szovjetunió felbomlása önmagában még nem volt a véres polgárháborúk kiváltó oka. Az etnikai, nemzeti ellentétek folyamatosan jelen voltak a multinacionális államokban, így a Szovjetunióban is, de azok rejtve maradtak a bipoláris hatalmi politika miatt. A szocialista berendezkedésű államokban egyébként is törekedtek arra, hogy a nemzeti, etnikai kötődések mellett, fölött megjelenjen egy egységes szocialista identitás. A társadalmon belül a konfliktus azonban sohasem tűnt el teljesen, csak rejtve maradt a külvilág számára. Az etnikai sokszínűség önmagában nem kellene, hogy konfliktushoz vezessen, a problémát az jelenti, ha valamelyik társadalmi csoport kezében nagyobb politikai, gazdasági hatalom összpontosul, mert akkor nagy a valószínűsége annak, hogy a társadalmi törésvonalak mentén szerveződő különböző csoportok harcba szállnak a hatalom megszerzéséért, illetve megtartásáért.
Több szerző is arra hívja fel a figyelmet, hogy a társadalmi biztonságot leginkább az állami intézmények gyengesége fenyegeti. Ez a magyarázat érthető, hiszen, ha az állam intézményei, amelyek pont a konfliktusok moderálását segítenék, nem, vagy elégtelenül működnek, akkor gyakorlatilag semmilyen erő sincs, ami megakadályozná a társadalmi konfliktus eszkalálódását. Az állam feladata többek között, hogy a társadalom által megtermelt érték újraelosztásán keresztül igazságos társadalmi viszonyokat teremtsen, vagy, hogy a közszolgáltatások révén biztosítsa a társadalom számára azokat a javakat, amelyek a társadalom békés életéhez elengedhetetlenek, mint a közbiztonság, a honvédelem, az egészségügyi rendszer, vagy az oktatás. A társadalmon belüli jövedelmek eltérése még a fejlett államokban is gyakran konfliktushoz vezet, és érthető módon mindez egy fejlődő országban még élesebben jelenik meg, a luxuscikkeket vásárló elitcsoportok és a mindennapi megélhetésért küzdő, napi egy dollárnál kevesebből tengődő tömegek között. A helyi vezetők igen gyakran igyekeznek a problémát egyszerű gazdasági problémaként feltűntetni, azonban mindez mindig összekapcsolódik más törésvonalakkal, azaz a gazdasági és a társadalmi törésvonalak ezekben az országokban általában korrelálnak.
A belső társadalmi, etnikai és egyéb törésvonalak megerősödése, egy esetleges konfliktus kialakulása szintén globális következményekkel járhat. Egy esetleges polgárháború, etnikai üldöztetések, népirtás mind olyan folyamatokat indíthatnak el amelyek regionális, illetve sokszor globális következményekkel járhatnak. A ruandai népirtás például kihatott a szomszédos országok belső viszonyaira, így Burundira és a Kongói Demokratikus Köztársaságra is. Hasonló a helyzet a jelenlegi darfúri problémával. A több százezer menekült, a határokon is át-átcsapó milíciák destabilizálták a szomszédos Csádot, ahová a legtöbb menekült érkezett.
Különösen súlyosak a belső társadalmi konfliktusok, ha azok egy bukott államban alakulnak ki. Afrika, vagy Ázsia ilyen államaiban az emberek élete veszélyben van, nincs meg az a hatalom, aki védelmezze őket. Ez pedig menekültáradatot indíthat el, a rossz körülmények között, menekülttáborokban élők között kialakult járványok tovább terjedhetnek. Ezek a feszültségek és állapotok ugyanakkor jó alapot biztosítanak a terroristaszervezetekhez való toborzásra is.
Az emberek biztonságának védelme alapvetően az állam feladata lenne, és a társadalmi problémák pusztító humanitárius következményeit elkerülendő, az 1990-es évek óta a humánbiztonság egyre fontosabb helyet követel magának a biztonságpolitikai napirenden. A humánbiztonság legalább hét dimenziót foglal magába. Az ember akkor van biztonságban, ha nem kényszerül arra, hogy egész életében a szegénységi küszöb alatt éljen, ha biztosított számára a megfelelő minőségű és mennyiségű táplálék, ha lehetősége van egészséges környezetben élni, ha lehetősége van igénybe venni az alapvető egészségügyi szolgáltatásokat, ha biztosított a személyes szabadsága, a helyi közösségének a szabadsága, amelyben él, és ha rendelkezik az őt elvileg megillető alapvető politikai szabadságjogokkal.
AJÁNLOM AZ OLDALT
