A tradicionális biztonságfelfogásban mind a környezeti szektor, mind a víz „soft" problémaként kezelt kérdések. Ennek ellenére még a realista gondolkodók is elismerik, hogy mindezek vagy eszközei, vagy forrásai lehetnek fegyveres konfliktusoknak, amelyet már ők is biztonságot fenyegető tényezőnek ismernek el.
A környezeti szektorban minden olyan emberi tevékenységet figyelembe kell venni, amely valamilyen módon és mértékben hatással van a természeti környezetre. A bolygónk alapvetően túlnépesedett, ez vitán felül áll, azt azonban nem tudjuk, hogy az emberi tevékenység, a természeti környezet kizsákmányolása mikor éri el azt a pontot, amikor már nincs visszaút. Csak egy egyszerű példát említve: mennyi kínai autótulajdonost bír el a Föld? A környezettudatos fejlődés ma már a politikai napirend része, ennek ellenére megjósolhatóan olyan konfliktusok indulnak ki a jövőben ebből a szektorból, amelyek minden másikra is hatással lesznek, ilyenek például az ivóvíz források megszerzéséért kitörő háborúk.
A környezeti szektorban észlelhető kihívások természetüktől fogva államok felett, globálisan jelentkeznek. A természeti környezet megóvásának feladata az államok felelőssége mind a premodern, mind a posztmodern államokat tekintve, hiszen bizonyosan ez az a terület, ahol semmilyen más spontán erő nem képes a megoldást megtalálni. Vagyis a piac nem képes környezettudatos fejlődésre, azt az államnak kell megtennie. A globális klíma megváltozása pontosan egy olyan terület, amely azt mutatja, hogy a környezeti szektorban jelentkező problémák megoldása, de akár csak az enyhítése minden állam, minden ember közös cselekedetét igénylik. Az 1990-es években felgyorsult globális felmelegedés elsősorban az emberi tevékenységnek a következménye, de a beláthatatlan jövőbeli következmények miatt extrém bizonytalanság forrása.
A klímaváltozás a fizikai környezet átalakulása miatt számos társadalmi és politikai mellékhatással jár: az ivóvízhiány minden bizonnyal államok közötti és államokon belüli konfliktusok forrása lesz; a mezőgazdasági termelékenység romlása érthetően a társadalmi feszültségek növekedésének a kiváltója; a megváltozott éghajlat egyben azt is jelenti, hogy a trópusi betegségek egyre északabbra is megjelennek; az időjárási viszonyok extrém ingadozása pedig értelemszerűen a humánbiztonságot is fenyegeti. A probléma által leginkább érintett térségek értelemszerűen a túlnépesedett szegény régiók, elsősorban Délkelet Ázsiában. 2007 márciusában Jakarta jelentős részét elöntötte a víz, miután a lesett hatalmas mennyiségű csapadékot a környező folyók nem tudták elszállítani. De nem szabad elfelejteni, hogy a fejlett világ sem védett, amit a Katrina hurrikán pusztítása jelzett.
A klímaváltozás potenciálisan felerősíti az állam kudarcának hatását, vagy éppen hogy hozzájárul az állam bukásához. Természetesen ebből a szempontból legveszélyeztetettebbek a szegény, elmaradott államok. A klímaváltozás egyéb kockázati tényezőkkel kölcsönhatásban (mint például etnikai, vallási feszültségek) könnyen véres fegyveres konfliktusokhoz vezet. A természeti, humanitárius katasztrófák kezelése is nemzetközi összefogást igényel, mert az előrejelzések szerint a természeti katasztrófák áldozatainak száma a következő évtizedekben hatványozottan nőni fog, közel hatszorosa lesz a fegyveres konfliktusok áldozatainak. A klímaváltozás által leginkább fenyegetett országok a már említett, nem működő, vagy gyengén teljesítő államok. Ennek oka vagy a gyenge intézményrendszer következményeként jelentkező képességhiány, ami megakadályozza a felkészülést a katasztrófahelyzetek megelőzésére és kezelésére. Illetve az antidemokratikus politikai berendezkedés eleve csökkenti a kormányzat hajlandóságát arra, hogy pénzt áldozzon a felkészülésre. Jó példa erre, ha összehasonlítjuk Indiát és Mianmart: a szökőárat követően az indiai hatóságok mindent megtettek, hogy valahogyan elkerüljék a további humanitárius katasztrófát, amivel a helyzet fenyegetett, ezzel szemben, az akkor még Rangoonban székelő mianmari kormány nem engedte be országába a külföldi hatóságokat és még halálos áldozatok számáról sem adott ki hivatalos tájékoztatást.
A környezeti szektorban legélesebben feltehetően az ivóvízzel, az ahhoz való hozzáféréssel kapcsolatban alakulnak ki a legélesebb konfliktusok a 21. században. Az emberi fogyasztásra alkalmas víz egyértelműen a stratégiai nyersanyagok sorába emelkedett. A világ növekvő népessége és a modernizálódó, globalizálódó társadalmak és fogyasztási szokások következtében a vízgazdálkodás is átalakult a vízigény növekedése miatt. A víz alapvetően megújuló energiaforrásnak számít, de a víz mennyisége az éghajlatváltozás miatt folyamatosan csökken. A vízkészletek eloszlása pedig egyenlőtlen: ma a statisztikák tanúsága szerint a Föld lakosságának közel kétharmada nem jut megfelelő minőségű vagy mennyiségű vízhez. Az előrejelzések alapján pedig húsz éven belül közel 2,5 - 3 milliárd ember fog szenvedni olyan súlyos vízhiányban, ami a megélhetést veszélyezteti. Mindez pedig értelemszerűen a „vízmenekültek" számának rohamos növekedését, ezzel kapcsolatban pedig a fegyveres konfliktusok számának növekedését eredményezi. Annak ellenére, hogy a vízkonfliktus alapvetően közel-keleti és észak-afrikai probléma, a következmények Európát is direkt módon befolyásolják, például az illegális migráció tömegessé válásával, amit Málta, vagy Spanyolország már ma is a saját bőrén érzékel. Tipikus válsággócok már ma is a Nílus országai, a Tigris és az Eufrátesz vízgyűjtője, a Csád tó, és az Aral tó környezete, illetve Izrael teles területe, tekintve, hogy az édesvizet szolgáltató folyók Izraelen kívül erednek.
Érdekes kérdés, hogy miért pont a víz lesz a 21. században az egyik legfontosabb környezeti probléma. A válasz viszonylag egyszerű: a víz a létfenntartás eszköze és nincs alternatívája, a korlátozott források miatt pedig hiába megújuló erőforrásról van szó, az államok közötti viszonyokban nulla összegű politikai játszmaként jelenik meg. A fenyegetést fokozza, hogy nincs egységes nemzetközi szabályozás a kérdésben, illetve nem alakult ki intézményesült nemzetközi együttműködés a vízgazdálkodást tekintve. Kizárólag a vízért még soha nem folytattak háborút a történelem során, de a jövőben ez a tendencia minden bizonnyal meg fog törni, és a nem működő államiság egyéb következményeivel összekapcsolódva a vízhiány lesz az egyik legfontosabb megoldandó feladata a nemzetközi közösségnek. Már az 1990-es években több szempontból is megmutatkozott, hogy a víz fölött uralom is célként jelenhet meg egy olyan konfliktusban, aminek alapvetően nem a vízhiány a kiváltó oka: Szomáliában a véres polgárháború során bevett taktika volt, hogy az ellenséget megfosszák ivóvíz forrásától, de szintén ezt alkalmazták a szerbek Szarajevó ostroma során a várost védőkkel szemben.
AJÁNLOM AZ OLDALT
