A gazdasági szektorban jelentkező kihívások

A gazdasági szektorban már nehezebb egyértelműen meghatározni az állam szempontjából, hogy mi fenyegeti a biztonságát. Világos, hogy a nemzetközi gazdasági folyamatok során keletkezhetnek olyan zavarok, amelyek negatívan érinthetik az összes többi szektort. Vagyis a biztonságot az élet minden aspektusát átható nemzetközi gazdasági rendszer zavartalan működésének a fenntartása jelenti.

A gazdaság területén is alapvetően két irányú fenyegetéssel kell szembenézni. Az egyik a fejlődő világban, különösen a nem működő államokkal kapcsolatban jelentkezik, ahol a nem működő politikai intézményrendszer miatt a gazdasági rendszer is összeomlik. A másik a fejlett államok függősége a technológiától, energiától, alapanyagoktól. Ez a két irány jelentősen összefügg egymással, hiszen az energiahordozók, a nyersanyagok jelentős része a fejlődő világból és sokszor a gyenge, vagy nem működő államokból származik. Ugyan az összefüggésnek ez csak az egyik oldala és leszűkítő értelmezés csak erre kitérni, azonban a probléma összetettségének érzékeltetésére ez is elégséges.

Az energia biztonsága nem csak a fizikai túléléssel lehet összefüggésbe hozni, hanem a társadalom jólétének fenntartása, esetleg növelése kapcsán is felmerül. Az energiaforrásokhoz való hozzáférés a történelem során mindig is előkelő helyen szerepelt a háborút kiváltó indokok között, ezen felül az is bebizonyosodott 1973-ban, hogy az energiaforráshoz való hozzáférés korlátozása milyen hatékony fegyver lehet akár gyenge, vagy kicsi államok kezében is. A probléma tehát nem új keletű, azt azonban tisztán kell látni, hogy ebben a században minden bizonnyal ki fog éleződni a harc az erőforrásokért, tekintve, hogy a bolygónkon rendelkezésre álló készletek végesek, és még a legoptimistább jóslatokban is megjelenik a globális összeomlás lehetősége.

Ebből a szempontból mindenképpen a kőolaj és a földgáz tekinthetők stratégiai nyersanyagoknak, mivel a Földön rendelkezésre álló készletek, a jelenlegi fogyasztási trendekből következtetve, még ebben az évszázadban ki fognak merülni. A beszerzési források leszűkülése érthető módon együtt jár a termelők piaci erejének növekedésével és a fogyasztók függőségének fokozódásával. A termelő országokban megjelenő politikai instabilitás tovább bonyolítja a helyzetet, mint azt Irán is jól példázza. A megbízható piac ugyanakkor mindkét félnek érdeke. A fogyasztó országok szempontjából a kiszámítható termelési trendek, a biztosított hozzáférés és a mérsékelt árak jelentik ebből a szempontból a gazdasági stabilitás és növekedés feltételét. A termelő országok számára pedig ugyanúgy elengedhetetlen a piac stabilitása, ami kiszámíthatóvá teszi a keresleti viszonyokat. A biztonságos infrastruktúra, azaz a termelés és a fogyasztás helyszíne közötti biztonságos szállítás pedig szintén mind a termelők, mind a fogyasztók közös érdeke. A kérdés különös aktualitást kap, amikor arra gondolunk, hogy a napokban éles vita folyik Európában az épülő gázvezetékekről.

Az energiaellátás biztonságát számos tényező fenyegeti, különösen, ha az olajra, vagy a földgázra gondolunk. A termelő régiókban, a Közel-Keleten, Nigériában, vagy Venezuelában, a politikai helyzet stabilitása igen megkérdőjelezhető. Mivel ezekben a országokban szinte az egyetlen bevételi forrást jelenti a szénhidrogének kitermelése és eladása, a hajlandóság a hosszú távú gondolkodásra igen kicsi, hiszen nem nagyon van más alternatíva, mint rövid távon minél nagyobb nyereséget elérni a kereskedelemből. Európa, de szinte a fejlett országok mindegyike, különösen kiszolgáltatottak, hiszen mind a földgáz, mind a kőolaj tekintetében rászorulnak az instabil régiókból történő importra. A termelési helyszínek és a szállítási útvonalak is rendkívül sebezhetőek, egy politikai, gazdasági, de akár egy előre nem látott természeti katasztrófa is beláthatatlan következményekkel járna. A jövőkép sem túl rózsás Európa számára. A függőség tovább fog növekedni, mert a saját európai, elsősorban norvég és brit források hamarosan kimerülnek. Ezen felül pedig Európa súlya a termelők exportjában csökken, mert a fogyasztás súlypontja átkerült keletre, Kínába és Indiába. A probléma mindezzel csupán annyi, hogy a fogyasztás bővülésének az üteme jóval meghaladja a termelésbe bevonható újabb források volumenét, hiszen azok végesek. Európa számára további kockázatot jelent a szállítás biztonsága is, mint azt már fentebb is említettem, mint biztonsági kihívást. Törökország mint tranzitország ezért mindenképpen felértékelődik, azaz az ország gazdasági és biztonságpolitikai szempontból is kulcspozícióba került Európa számára, vagyis akkor is különös figyelmet kell szentelni neki, ha nem az uniós tagság szempontjából közelítjük meg a kérdést.

A gazdasági szektor biztonsága nem korlátozódik szigorúan az energiaellátás biztonságára, vitathatatlanul ide tartozik még az eladósodás, a segélyfüggőség, vagy az egyenlőtlen kereskedelmi viszonyok kérdésköre is. Az energiabiztonság azonban az a jelenség, amely mind rövid, mind hosszútávon a legélesebben megmutatja a globális egymásrautaltságot, vagyis, hogy politikai, katonai, vagy gazdasági szempontból erős államok sem érezhetik magukat biztonságban, hiszen kiszolgáltatottak a termelőknek, akik általában kicsi és gyenge intézményekkel rendelkező államok.