A politikai szektor vizsgálatánál az államok belső természetükből adódóan nem egyformák, a biztonságot az állam intézményeinek működőképessége jelenti. Az elmúlt 18 évben a nemzetközi biztonságra nézve a legnagyobb kihívást pont a politikai intézményeik elégtelen működése, a gazdasági nehézségek, vagy az etnikai konfliktusok miatt összeomló államok jelentik.
A politikai intézményrendszer stabilitása, gyakran használt kifejezéssel a „jó kormányzás", a fenntartható politikai, gazdasági és társadalmi fejlődés előfeltétele. Az egyes államok számára észlelhető legjelentősebb kihívás ebben a tekintetben pont a politikai intézményrendszer instabilitásából fakad. Ez pedig a nem működő, a bukott államok problémáját, mint a legjelentősebb globális biztonsági kihívást takarja a háttérben.
A kudarcot vallott államok elsődleges ismérve, hogy valamiféle zavar folytán a politikai szektor működésképtelenné vált, ami az összes többi szektorban kihívásként jelentkezik. Jelen nemzetközi rendszerünkben, pontosan a kölcsönös függőségek következtében, ez nem kezelhető csupán helyi problémaként. A politikai intézmények instabilitása könnyedén regionális problémává nőhet, mivel a nem működő államok potenciálisan magukban hordozzák a politikai összeomlás veszélyét, amely könnyedén tovagyűrűzhet, tekintve, hogy a gyenge államiság problémája bizonyos földrajzi régiókban koncentrálódik.
A gyenge és bukott államok ezen túl globális problémákat is jelentenek. Olyan biztonsági helyzet alakulhat ki a területükön, amely globális következményekkel jár. Ennek csak egy példája Afganisztán, ahol az al-Kaida volt képes kiépíteni a központját. A nemzetközi terrorizmuson túl további biztonsági kihívások is származhatnak ezekről a területekről, így a rossz körülmények miatt elmenekülő emberek áradata megterhelheti az egész régiót, de távoli területeket is. Az elhanyagolt egészségügyi helyzet miatt kialakuló járványok határokat léphetnek át. Illetve további fontos fenyegetések is megjelenhetnek ebben az összefüggésben.
Francis Fukuyama is rámutat, hogy a hidegháborút követő nemzetközi rendszer legsúlyosabb fenyegetése az államkudarcok problémaköre, mert a gyengén teljesítő államok instabilitást generálnak az egész nemzetközi rendszerben. A megállapítással nem lehet vitatkozni, mert a nemzetközi rendszer legsürgősebben megoldandó biztonsági kihívásai ezekhez az államokhoz kapcsolódnak. A bukott, vagy gyengén teljesítő államok igazából nem egyszerűen eltűnnek a nemzetközi kapcsolatok porondjáról, hanem egy hatalmi vákuumot hoznak létre, amely magába szippantja az ország közvetlen környezetét is, így egy regionális válságot generálnak. Mivel a kormányzat elveszítette a képességét, hogy kormányzó szerepet töltsön be, „alternatív" hatóságok felemelkedésére nyílik lehetőség. Számos példa hozható fel: Szomáliában a központi hatóság összeomlásának egyenes következményeként, különböző hadurak kezdték kizsákmányolni az országot, sőt a külföldi segélyek megszerzéséért is harcba szálltak egymással. Az al-Kaida gyakorlatilag „túszul ejtette" Afganisztánt a tálib rendszer idején, kiterjedt bázist épített ki ott magának, és számos állami funkciót gyakorolt az általa birtokolt, bitorolt területeken.